Január 29.-én a Sárospataki RKGA U9 és U10-es csapatai meghívást kaptak Mezőkövesdre, ahol egy felkészülési torna jegyében játszhattak hosszú idő után újra mérkőzést a szivacskézilabdás gyermekek.

Mind a két korosztályban Kocsi Boglárka és Juszku Gábor edzők vezérletével fiú és lány csapatokkal képviseltette magát Alapítványunk, amely 8 mérkőzést jelentett a nap folyamán. Korosztályonként és nemenként két mérkőzésen szerezhettek új tapasztalatokat játékosaink és edzőink. Délelőtt az U10 – es korosztályé volt a pálya, hiszen a lányok két mérkőzést játszottak a Mezőkövesdi Kézilabda Club játékosai ellen, míg a fiúk a Füzesabonyi SC és a Mezőkövesdi KC ellen mutathatták meg tudásunkat. Délután az U9-es korosztály vette birtokba a pályát, ahol két-két meccset játszottunk a Mezőkövesdi KC ellen.

Sajnos a járványhelyzet miatt akadtak hiányzóink, így ugyan alacsonyabb létszámmal, de mindenképpen szerettünk volna részt venni a tornán. Nagyon fontos volt ezen korosztályok számára a lehetőség, hogy újra mérkőzéseket játszhassanak, hiszen a pandémia többször akadályozta meg a kisiskolás fordulók megrendezését. A gyerekek nagyon várták ezt a lehetőséget, mind a kislányok, mind a kisfiúk nagy kedvvel küzdöttek, csillogó szemmel szereztek új élményeket, mérkőzésrutint és tapasztalatot. Az edzők számára is jó lehetőség volt, hogy visszacsatolást kapjanak, így felmérhessék az erősségeket, gyengeségeket és a fejlesztendő területeket és új impulzus után építhessék tovább felkészülésüket a tavaszi fordulókra. A fiúk teljesítményükkel bíztatták gyógyulásra betegség miatt távollévő Funákné Pilák Henrietta edzőjüket.

Csapataink jó hangulatban, boldogan és a sportág iránt még jobban elkötelezve indultak haza a matyóföldi kalandról.

A tanulságokat levonva újult erővel vágunk neki a további edzésmunkáknak, és a tavaszi fordulóknak.

Köszönjük szépen a szervezést és a meghívást a Mezőkövesdi KC-nak!

IMG_9291 IMG_9322 IMG_9410 IMG_9422 IMG_9423 IMG_9450 IMG_9458 IMG_9561 IMG_9582 IMG_9674 IMG_9754 IMG_9835 IMG_9914 IMG_9926 IMG_9947 IMG_9963 IMG_9973 273154931_647380056600162_6534592734134939023_n 273166222_647380129933488_6190641198013646641_n 273167598_647380089933492_4600972912634585001_n 273203337_647379923266842_3656351622484177095_n 273234863_647379983266836_1352673448080438216_n IMG_9121 IMG_9280 IMG_9289

Köszönet a fotókért Mihók istvánnak!

Következő bejegyzés Előző bejegyzés